2012. június 13., szerda

Mi köze a coach-stílusú vezetésnek a kreatív Flow-hoz?


Az egyik kedvenc íróm, ha kreativitásról van szó, Csikszentmihályi Mihály pszichológus. Ebben a TED előadásban felteszi a kérdést: „Mi teszi boldoggá az embert?”


„Flow – csaknem automatikus, erőt nem igénylő, erős koncentráció a belső Én feletti uralom segítségével. Gyakran komplex tevékenység végzése közben jön létre, amikor arra ösztönözzük magunkat, hogy valamilyen kihívást jelentő feladatot oldjunk meg.”  
Csikszentmihályi elmagyarázza a Flow fő jellemzőit. Lehet, hogy ismerős lesz...nem is csoda, hiszen sokan vannak akik kreatív tevékenység közben már tapasztaltak ilyet. Ezt nevezzük kreatív FLOW-nak. Kiderül, hogy a Flow kiszámíthatatlan és nehezen megfogható fogalom. Sok mindennek a finom egyensúlya kell hozzá, és nem is lehet irányítani – sőt a kontrollált tudat csak árt, beavatkozik az élménybe.  De akkor hogyan tudja a vezető támogatni a kreatívokat abban, hogy ezt elérjék? A megoldás erre a coach-stílusú vezetés tudatos alkalmazása. Nézzük mi kell hozzá:

1., Legyenek tiszta célok.
A cél központi szerepet játszik a coachingban – cél nélkül nincs coaching. Mindig győződj meg arról, hogy a cél mindkét fél számára világos, és megvan az egyensúly az inspiráló kihívás és a mérhető cél közt.
2., Azonnali visszacsatolás, visszajelzés.
Az építő kritika és visszajelzés szintén alap dolog. Azzal, hogy tiszta, érthető visszajelzéseket adsz a kreatív munkákra és a munkahelyi/szakmai viselkedésre, mérni tudod, hogy a célnak megfelelő-e a teljesítmény. Amikor magasan képzett (és néha érzékeny!) emberekről van szó akkor nagyon fontos az egyéni motiváció, és az a fajta visszajelzés, ami megfelel az alkotó személyiségének és a munkastílusnak.
3., Legyen egyensúly a kihívás nagysága és a készségek között.
A vezető olyan feladatot adjon, mely a képességeket és készségeket fejleszti. Az is fontos, hogy észre vegye, ha valaki túl erősen próbálkozik vagy túl gyengén. Ekkor korrigáljon, és támogató vagy kihívást megfogalmazó stílusban vigye tovább a folyamatot.
4., A cselekvés és a figyelem összeolvadása.
Ha valaki „éles”, akkor a tettek, gondolatok és érzelmek egy irányba mutatnak. Nonverbális jelek és a beszéd egyértelműen jelzik, ha valaki "szét van hullva". Ha a vezető elég érzékeny és észre veszi, hogy nincs minden rendben, akkor derítse ki az okokat és nyíltan hozza felszínre, hogy mi lehet az, ami eltereli a fókuszt a munkáról.

5., Összpontosítás a feladatra.
Ha valaki nehezen fókuszál a munkára, akkor a vezető segíthet a zavaró tényezők elhárításában. Ha ez pl. egy konfliktus, ami észrevétlen vagy nincs kimondva, akkor a vezető megbeszélheti, vagy elmagyarázhatja a valódi okokat. Ha a kreatív kollégát valamilyen személyes probléma tartja vissza az összpontosítástól, akkor lehet ajánlani specialistát. Ha konfliktus belső emberi kapcsolatból ered, akkor azt a személyt is lehet coacholni, aki miatt van a probléma . 
A vezetőnek minimalizálni kell a külső zavaró tényezőket is (zaj, egy másik dolgozó vagy ügyfél igénye).
6., Tévedés kizárva?
Coaching alapszabály: hibázni lehet – mindaddig, amíg tanulsz belőle. Ha a kreatív személy pontos visszajelzést kap a teljesítményével kapcsolatban, és a vezető el is várja, hogy abból tanuljon, akkor a hibák egyre ritkábbak és egyre kevésbé hatnak megsemmisítően. Ha támogató a hangulat, akkor a kreatívok kevesebbet aggódnak a hibák miatt.
7., Az Én-tudat elvész.
Aki kreatív munkát végez, az már bizonyára érezte, hogy teljes mértékben feloldódik abban, amit csinál, és más tudatállapotban van - ilyen a Flow. A vezető felhívhatja erre az állapotra a figyelmet – mint vizualizációs elem, fizikai érzés, képzeletbeli hallás – segíthet megtalálni azokat az akciókat, környezetet és más egyéb dolgokat, amelyek Flow-hoz vezetnek.

8., Megszűnik az időérzék.
A Flow-nak ez az eleme felfogható, úgy is, mint a többi „hozadéka”. Ha valaki munka közben sokszor az óráját nézi, és alig várja, hogy már mehessen…, vagy éppen ellenkezőleg: beszippantotta a feladat, megfeledkezett az időről, tehát feloldódott a munkában.
9., A tevékenység önmagáért jó.
Aki jól érzi magát, annak az idő röpül – a bölcs vezető ezt mindig észben tartja és figyel az élmények szintjére. Ez nem csak azt jelenti, hogy a kreatívok  jól érzik magukat munka közben, hogy jó a hangulat, sokat nevetnek (szerintem ez sok mindenre jó), hanem azt is, hogy élvezik azt, amit csinálnak. Ha ez így van, akkor nem kell keresni, hogy mivel motiválhatod a többieket - ilyenkor  egyszerűen elég kizárni minden zavaró tényezőt.

Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket:



Mi az a munka, amit a legjobban élvezel és hol tudod a legtöbb értéket hozzáadni?
Összpontosítsd az erőd oda, ahol a két terület átfedi egymást.

Boldoggá tesz a kreatív munka? Tapasztaltad már miközben kreatív munkát végzel, hogy élvezed és feloldódsz benne?

Mennyire fontos, hogy a munkádban megtaláld az egyensúlyt a boldogság,  a kihívás és készségeid közt?

2012. május 21., hétfő

Mire tanit az AMADEUS, ha a motivációról van szó?


Amikor először láttam az Amadeus c. filmet (Milos Forman), még kamasz voltam. Akkor még erős szimpátiát éreztem Salieri iránt. A filmbéli visszaemlékezései alapján számomra akkor még helyénvalónak tűnt minden, amit el akart érni, mert úgy gondoltam, hogy nemes dolgok motiválták:
"Miközben apám tiszta szívvel azért imádkozott az úrhoz, hogy oltalmazza a kereskedőket és azok jószágait, én gyermeki dölyffel telve, titokban így fohászkodtam: Uram! Add, hogy komponista váljék belőlem. Had zengjem muzsikával dicsőségedet, s így dicsőüljek általad magma is. Add, hogy zajos legyen nevemtől a világ, ó add meg édes istenem! S midőn majd meghalok, engem hálával emlegessenek az emberek a muzsikáért, melyet rájuk hagytam. Viszonzásképpen erényes, tiszta életet élek. Buzgón iparkodom és a nap minden órájában zengem dicséreted, ámen”
E bevezető után nehéz lett volna nem osztozni Salierivel csalódottságában, amikor megismerte Mozartot, a gyerekes, részeges kreatúrát, akit csak Isten kifürkészhetetlen céljai tehettek tehetségessé. De miért? Hogyan is tüntethetett ki az Úr egy ilyen éretlen személyiséget? Nem igazán értette. Ez így nem igazságos.
Azonban valahányszor csak látom a filmet Salieri iránt érzett szimpátiám fokozatosan csökken. És nem csak azért, mert ismerem a film végét vagy a rendezői változatot, ahol Salieri személyiségét Mozart és családja ellen elkövetett bűnei oly ellentmondásossá tettek. Salieri bukása már ott volt a film legelején. Sejthető volt a személyes motivációjáról szóló monológjában:
"Miközben apám tiszta szívvel azért imádkozott az úrhoz, hogy oltalmazza a kereskedőket és azok jószágait, én gyermeki dölyffel telve, titokban így fohászkodtam: Uram! Add, hogy komponista váljék belőlem. Had zengjem muzsikával dicsőségedet, s így dicsőüljek általad magma is. Add, hogy zajos legyen nevemtől a világ, ó add meg édes istenem! S midőn majd meghalok, hálával emlegessenek engem az emberek a muzsikáért, melyet rájuk hagytam. Viszonzásképpen erényes, tiszta életet élek. Buzgón iparkodom és a nap minden órájában zengem dicséreted. Ámen
Minden csak arról szól, hogy “Én….én….én….”, meg “Engem….engem…..engem”. Legnagyobb hibája és tévedése az volt, hogy mindent kizárólag saját céljai elérésének rendelt alá. Minden egyes alkalommal, amikor zenét szerzett egyik szeme a hangszeren, a másik a közönségen és a kritikusokon volt. És a zene szenvedett – akárcsak a zeneszerző.
Lássuk csak Mozart filmbéli figuráját: habár sok hibája volt, a zene iránti szeretete és elkötelezettsége mindent elhomályosított. Élvezte a felé áradó népszerűséget és elismerést is, de amikor zenét szerzett, mindent a háta mögött tudott hagyni és a zene lázba hozta, hadonászott a karjaival, szinte megmérgezte magát, már nem ő komponált, a zene komponálta őt.
Úgy gondolom, hogy a filmben két külön kreatív hozzáállást diagnosztizálhatunk, ha Salieriről és Mozartról van szó. Egy olyan világban, ahol a művészi képességeket nagyra értékelik, a kreatív, alkotó emberek óhatatlanul is szembe találják magukat a hírnév a pénz és más megbecsülés csábító erejével. Salierinél a kísértés rányomta a bélyegét a kreatív folyamatokra - a középszerűségtől való félelme zavarta őt a komponálásban. Mozartnál ilyen nem volt - az alkotás perceiben el volt varázsolva és elmerült a kreatív flow-ban.
A film alkotója hasonlóképpen látja a kérdést, amit jó néhány kreatív folyamatokkal kapcsolatos tudományos kutatás is alátámaszt. A Harvard Business School professzora Teresa Amabile több kísérletet is folytatott a kreatív motivációval kapcsolatban:
Belső motiváció: az alkotás önmagáért való élvezete, az az élvezet, ahogy feloldódik az alkotó a festés, az írás, a tánc, a zeneszerzés és bármely más kreatív munka folyamatában. 
Külső motiváció: mindennemű jutalom, mely a kreatív munka által elnyerhető – pénz, hírnév, kritikusi-díj, stb.
Amabile kísérletei kimutatták, hogy a belső motiváció magas szintű jelenléte közvetlen hatással van a kreatív teljesítményre, de a külső motiváció, ezzel ellentétesen, még negatívan is hathat. Egy gyerekekből álló csoportnak azt mondta, hogy fessenek csak úgy, a maguk kedvére, azt, ami tetszik, míg a másik gyerek-csoportnak cukrot ígért a szép képekért. Amikor összehasonlította, az első és a második csoport rajzait, minden egyes kísérlet során az első csoport rajzai kreatívabbnak bizonyultak, mint a másodiké. A külső motiváció (cukor) jelenléte megzavarta az alkotás élvezetét – az alkotó elkezdett aggódni az eredménnyel és a jutalommal kapcsolatban.
Egy híres amerikai írónő azt mondta az ügynökének, hogy szeretne a könyvével rengeteg pénzt keresni, azonban tisztában van azzal, hogy erről meg kell feledkezni mialatt verseket ír.
Azt hiszem, ez némileg megmagyarázza a jól ismert "második album nehézségei” szindrómát is. Amikor egy zenekar rögzíti első lemezét, akkor a lelkesedés táplálja a zenét. Persze ambiciózus mindenki, és az ambíciót még nem zavarják meg az anyagiak és a külső körülmények. De amikor meg kell ismételni az első album sikereit, az elvárások súlya nyomasztó lehet.


Az Amadeus megmutatja nekünk a két végletet: az egyik férfit felemészti az  ambició, a másikat pedig a zene. De ez ritkán ilyen fekete-fehér. Mindenkiben lakik egy Salieri és egy Mozart is - minden alkalommal, amikor leülsz dolgozni az a kérdés, hogy ki fog felülkerekedni.
A film a motiváción kívül a visszajelzéssel kapcsolatban is remek példát mutat, ha kreatvitásról van szó: Mire tanít az Amadeus?

2012. május 3., csütörtök

Kutatás a kreatív iparban



Kutatásom témája: a vezetői készségek feltérképezése és a coach stílusú vezetéssel kapcsolatos felfogás a kreatív iparban. 
A kutatással szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a kreatív iparban elkezdődjön valamifajta együttgondolkodás, párbeszéd arra vonatkozóan, hogy mik a „best pactices”, mik azok az eszközök és módszerek, melyek a vezetők rendelkezésére állnak, ha ebben a speciális üzletágban szeretnék kihozni a legjobbat az emberekből.
Szeretném felmérni, ezzel jobban megérteni azokat a vezetéssel kapcsolatos kérdéseket, melyekkel manapság a kreatív ipar különböző területein a vezetők szembesülnek.

Hipotézisem:
„A coach stílusú vezetés fejlesztési és vezetési modellt nyújthat a magyar kreatív iparban, miután jól illeszkedik a cégek elvárásaihoz. Ez az eszköz alig, vagy egyáltalán nem ismert ebben a szegmensben, ennek eredményeként egy olyan lehetőség vész el, melynek segítségével fejleszteni lehet a tehetségeket.”

Ez a jelen helyzettel kapcsolatos felfogásom. De ez a kutatás most azért van, hogy arra bátorítson másokat, hogy a saját nézeteiket és saját megoldásaikat hozzák. Ezért most azt a kifejezést, hogy „felfogás” vagy „hogyan fogja föl” nagyon komolyan veszem, hiszen most engem mások felfogásbeli különbsége izgat, hogy mi az, amit tanulhatunk másoktól.

A kör, ahol mély-interjút készítek:
  • kreatív vezetők (reklámügynökségek, design stúdiók, new media ügynökségek, stb.)
  • ügyfélkapcsolati (account) direktorok
  • filmstúdiók (rajzfilmesek, játékfilmesek, számítógépes játékok fejlesztői, stb.)
  • ruhatervezők, designerek
  • építész-stúdió vezetői
  • kreatív tervező-, fejlesztő csapatok
Továbbá a tapasztaltak alapján tanulmányt fogok írni, mely az ICF (International Coach Federation) nemzetközi akkreditációs rendszerében egy magasabb fokozat eléréséhez szükséges. 


2012. április 28., szombat

Mire tanít az AMADEUS?


Bármilyen jellegű munkáról legyen szó nagyon fontos, hogy kapj visszajelzést - főleg ha szeretnél nagyobb teljesítményt letenni az asztalra. Anélkül, hogy világos lenne, hogy más hogyan látja a munkád nehéz eldönteni, hogy milyen irányba fejlődj. Mint ahogy Csikszentmihályi is hangsúlyozza a visszajelzés alapvető kelléke a Flow átélésének. Amikor azt érezzük, hogy valami értékeset alkotunk, akkor a visszajelzés emeli az élvezetet és támogatja az elmélyülést.
Tehát a visszajelzés alapvető eszköze a fejlődésnek. De hogy is csináld ezt, ha a helyzet a következő:

Hogyan tudsz építő kritikát adni kreatív munkára, ha nem vagy szakértők?

Ha bírálatot kapsz, akkor hogyan álld a sarat, hogyan képezd le magadban a hallottakat, úgy, hogy az neked is jó legyen (vagy csak egyszerűen vegyük elő a vastagabb bőrt)?

Hogyan NE adj visszajelzést? 

Az Amadeus c.filmben találtam meg az egyik kedvenc példám . Néhány hete ment a Tv-ben. Már sokszor láttam a filmet, olyan, mint a Kis herceg - mindig mond valami újat, mindig új megvilágításból mutat valamit. Ajánlom neked is, érdemes megnézni, vagy újra megnézni. A filmben megfigyelhető a kimagasló tehetség két formája: az erőfeszítés nélkül kiteljesedő (Mozart)  és a kissé "izzadtság szagúbb", sok szorgalommal felszínre hozott változata (Salieri) is.

A filmből Ausztria császárát, II. Józsefet hozom példának arra, hogy hogyan NE adj visszajelzést.
A császár nem buta és nem is járatlan a zene világában. Intelligens és őszinte embernek ábrázolják, aki a legjobbat akarja: támogatja a kultúrát, maga is amatőr zenész, patrónus. A zeneszerető király körül veszi magát zeneszerzőkkel és zeneoktatókkal, támogatja az operát, koncerttermeket és zeneiskolákat. Pénzeli az izgalmas új projecteket és a fiatal tehetségeket.
Azonban ahogy Salieri rámutat: “De nincs hozzá füle!”  Annak ellenére, hogy zenei tanulmányokat végez, a császár soha sem lesz veszélyes sem Salierire sem pedig Mozartra. Helyzetét még az is nehezíti, hogy dacára annak, hogy csupa hozzáértő veszi körül soha nem fogja megtudni, hogy mit csinál rosszul vagy hogy milyen rosszul játszik. Egyszerűen az ő pozíciójában félnek  hozzá őszinték lenni.
Például, abban a jelenetben, amikor Salieri egy köszöntőt szerzett arra az alkalomra, hogy Mozartot bemutatja császárnak, a legnagyobb döbbenetére a császár önként vállalkozik, hogy eljátssza a művet a vendégnek. Salieri csak morog magában, hallva, ahogy a dallamok szétesnek. De miután a császárt soha nem merné bírálni így csak ennyit mond: "Megtisztel vele, felség...ez az!” A legvadabb rémálmai válnak valóra, amikor a császár pocsék előadását kell meghallgatnia – csak pipiskedik és annyit mer mondani “Ez elbűvölő volt.”
És ez csak egy kis epizód a császár életéből. Olyan emberekkel van körülvéve, akik segíthetnének - ha mernének. Hála a protokollnak, nem kap építő kritikát, ami mentén fejlődhetne. Ő az az ember, aki soha nem kap visszajelzést.

Ennek jeleit látni is lehet, abban a folyamatos távolságtartó faarcban is, amit Jeffrey Johns színész magas szintű játéka hív életre. Vagy hallani lehet, ahogy játszik a zongorán. Világos, hogy még soha nem kapott őszinte kritikát. Salierit is ezért szereti jobban, mint Mozat-ot. 


Egy valóban kínos helyzetet kreált magának, amikor Mozart első bécsi operájának premierje volt. A császár kint a színpadon, mindenki előtt visszejelzést adott a fiatal komponistának.
Először áradozott: “Ez derék munka volt!” Mozart hálásan csüggött a császár szavain:
Mozart       Akkor hát valóban tetszett, felség?
Császár     Hogyne, ha mondom, remek munka volt! Egy-egy helyen kell, persze csak kicsit....néhány hajtását, csak,…
Mozart        Mit akar ezel mondani, felség?
Császár         Nos, úgy érzem, hogy....nekem úgy tűnik....hogy is mondják? (oda fordul az operaház igazgatójához Orsini-hez) hogy is kell mondani, itendáns úr?
Orsini            Túl sok a hangjegy, igaz, felség?
Császár          Úgy van. Pontos a fogalmazás! Túl sok a hangjegy.
Akarata ellenére - csak mert másra hagyatkozott, a császár hálót vetett önmagára - és az igazgató csapdájába esett. Ezt felismerve segítségért kiállt, Salierihez fordul.
Mozart          Nem értem pontosan. Éppen csak annyi hangjegy van benne, amennyi kell, se több se kevesebb, felség.
Császár        Kedves barátom, egyetlen este ennyi hangot nem képes meghallgatni az emberi fül. Ebben ön is egyet ért velem, ugye udvari komponista úr?
Salieri             Igen, szóval hogyne, tulajdon képpen igaza van felség.

Szegény Salieri halálán volt, amikor rájött, hogy zenei hitvallását adj fel ebben a pillanatban, de nem akadt jobb ötlete arra, hogy mit kéne tennie. Ez már megint a Király új ruhája. Kivéve Mozart-ot, aki tovább játssza a mesebeli rosszcsont figuráját és nem hajlandó belemenni a játékba:
Császár        Drága fiatal barátom, ne vegye úgy a szívére. Az ön műve bámulatos. Minőségi munka. Csak  túl sok benne a hangjegy, ennyi az egész. Hagyjon ki néhányat és a mű tökéletes lesz.
Mozart         Pontosan melyekre gondolt, felség?

Mint ahogy már sokszor ebben a filmben is Mozart hű maradt a zenéhez, mindenek felett. Felveszi a kesztyűt, azzal, hogy felajánlja az összehasonlítást a hangjegyek mennyisége (túl sok) és a minősége (melyek azok) között. És a császár zavarba jön. Mindenki reszelgeti a torkát - a helyzetet Mozart jövőbeni anyósának komikus antréja oldja csak meg.

Miben hibázott a császár?

1. Másod kézből vette a kritikát.
Nehéz más véleményét megvédeni. Közvetlenül az igazgató szavait vette át (mintha csak mankóra lenne szüksége), azt sem tudta, mi az alapja ezért hiányzott is belőle a meggyőződés.

2. Színlelte a hozzáértést - hisz az neki nem is volt.
Úgy tett, mintha értene hozzá. Nem zeneszerző, sem képzett kritikus, csak egy amatőr zeneszerető. Nincs is ezzel semmi gond, amíg őszintén az aki, és nem akar több lenni.
Például én nem vagyok sem grafikus sem festőművész, így soha sem törekedtem profinak tűnni, ha mások munkájára adtam visszajelzést, nem akartam profi ajánlásokat tenni arra vonatkozóan, hogy hogyan kéne ezt/vagy/azt másként csinálni. De ha megkérdeztek, akkor boldogan mondtam el, hogy rám milyen hatással van, én mit látok, milyen érzéseket kelt bennem. A császárnak is valami hasonlót kellett volna tennie, ha megengedte volna magának az őszinteség luxusát és elmondta volna, hogy a zene milyen érzelmeket keltett benne.

3. Ismeretlen kritériumok alapján ítélt.
Miután csak megismételte a gróf szavait, így nincs ötlete a kritériumokat illetően. És sajnos (ahogy a filmben kiderült) a gróf kritériumai rosszindulatúak voltak. Tehát a császár egy ex cathedra ítéletet ad, ami művészi szempontból egyáltalán nem hasznos. Ez a helyzet akkor is, amikor valaki a megrendelőtől rövid briefet kér és ezt a választ kapja: "Majd ha kész, akkor majd megmondom.”

4. Tapintatlan volt.
Miután ő maga sem gyakorolja azt, hogy hogyan kell visszajelzést fogadni, a császár nem is igazán érzi, hogy Mozartnak ez hogyan is eshet – nem vette észre, hogy az elevenébe vágott, így meg is lepte Mozart ellenséges válasza. Ha már az elején a császár rájött volna, hogy néhány dicsérő közhely is elég, nem hergelte volna maga ellen Mozartot, ezzel a nyilvánosság előtt a saját jó kritikai hírnevét sem tette volna kockára.

5. A modora leereszkedő volt.
A császár alapvetően nem szándékozott demotiválni Mozartot. Nem rosszindulatú, csak tudatlan volt. Megítélése szerint a munka hibás, így átvált egy leereszkedő és hamis stílusra, amikor azt mondja: "Ne vegye úgy a szívére".

Hogy is néz ki ez a valóságban?

Az életben ügynökségek és kreatív studiok a szereplői ennek az előadásnak, ahol ügyfelek, accountok, managerek és még sokan mások adnak visszajelzést a másik munkájára. Egyszer valahol olvastam, hogy a régi vágású ügynökségek távol tartják a kreatívokat az ügyfelektől. Jó okkal - lehet. Én láttam már olyat, hogy valaki amikor a munkáját kitette az asztalra és azt nem fogadták el, felugrott és rámorgott a csodálkozó ügyfélre.
Ha a dolgok csak ritkán ilyen kemények azért lenne itt helye annak a törekvésnek, hogy a  kapcsolatot profi szintre tereljük… Kell a visszajelzés és kell is tudni azt helyén kezelni, de ezt még nagyon kevesen művelik profin. A császár megtestesíti a probléma mindkét oldalát: egyfelől olyan mint a művész vagy kreatív, aki túl fontos vagy túl érzékeny ahhoz, hogy visszajelzést kapjon és hasznosan megfontoljon, másrészt viszont olyan, mint a manager, vagy ügyfél aki a rossz a híreket ostoba módon közli, ezzel kockáztatja és rontja az ügyfél és ügynökség közti kapcsolatot is.
 
A visszajelzés fontosságáról még olvashatsz a Hogyan fogadd a visszajelzést  bejegyzésben is.
A császár egyik klasszikus mondatával búcsúzom, amikor is úgy összegzett, hogy semmit sem mondott: 
“Nos, akkor ennyi lenne.”

2012. április 27., péntek

FLOW

Csikszentmihályi Mihály neve szinte kikerülhetetlen, ha coachingról van szó. A chicagói pszichiáter munkásságát a boldogság és elégedettség elérésének kutatására szentelte az elmúlt húsz évben. Az eredmények alapján kiderült, hogy hiába merül bele az ember az olyan élvezetekbe, mint az evés és ivás, szex és vásárlás, idővel ezek tovatűnnek és csalódást okozva űrt hagynak maguk után.

Az igazi boldogságot a tanulás és önmagunk fejlesztése illetve azok a tevékenységek jelentenek, melyben értelmes kihívásokat győzünk le. Amikor teljesen átérezzük azt, amit teszünk, Csikszentmihályi szavaival „flow” élményben részesülünk.

„Flow – csaknem automatikus, erőt nem igénylő, erős koncentráció a belső Én feletti uralom segítségével.”
Flow – Csikszentmihályi Mihály, 1996., (lásd könyvajánlóm)

Amikor flow érzésünk van, akkor teljes mértékben elmerülünk abban, amit éppen teszünk, és még a csúcsteljesítmény elérése is könnyen megy. Az élmény, amiben részünk van, együtt jár az öröm és elégedettség erősen átélt érzelmével.
Flow élményt sokféle emberi tevékenység eredményezhet - fizikai és mentális is egyaránt. Az atléták csak úgy említik, hogy benne voltam a „zónában”. De nincs szükség arra, hogy maratont fussunk, vagy olimpiai érmet szerezzünk, hogy flow élményünk legyen – mindannyian megélhetjük, ha valamit egyszerűen csak élvezettel teszünk.

A flow gyakran előfordul művészeti- és kreatív közegben, akkor, amikor az ötletek, képek, érzetek, érzelmek és/vagy szavak úgy tűnnek, mintha könnyedén áramolnának. Ilyenkor a munka maga csupán egy pillanatnak tűnik. Sokan vannak, akik életük más területén nagy áldozatot hoznak annak érdekében, hogy kreatív flow-t folytathassanak.
Azok, akik profi kreatívok tipikusan erős flow élményről számolnak be, amikor azt elérik, és az elégedettség érzésével azonosítják. Ezzel azonos erősségű lehet az a frusztráció, amely munkájuk során akkor jelentkezik, amikor nem sikerül elérniük ezt az állapotot.
A kreatív flow az elégedettség erős érzését nyújtja annak, aki azt átérzi. Az üzleti élet oldaláról tekintve, ez több mint egy „kellemes érzés” – ahogy Csikszentmihályi rámutat: flow-élmény olyankor van, amikor valamit teljes erőbedobással teszünk – tehát, ha azt akarod, hogy a kreatív folyamatok magasabb teljesítményen fussanak, akkor az egyik legfontosabb, hogy segíted a kreatív-flow minél gyakoribb elérését. Nem csak magasabb kreatív teljesítményt fog eredményezni, de a munka iránt érzett motivációt is növeli – ami persze növeli a teljesítményt.

Csikszentmihályi a flow 9 ismérvét adja meg:
1. Minden lépésnél legyenek tiszták a célok.
Ha tudod, hogy mit akarsz elérni, az értelmet és célt ad a tetteidnek.

2. Legyen azonnali visszajelzés, visszacsatolás a tetteidre vonatkozóan.
Ne csak azt tudd, hogy mit szeretnél elérni, hanem azzal is légy tisztában, hogy amit teszel, azt éppen mennyire teszed jól. Ettől lehetővé válik, hogy az optimális teljesítmény elérése érdekében könnyen korrigálj a tetteiden. És ez azt is jelenti, hogy a flow élmény csak akkor jelentkezik, ha valamit jól teszel.
3. Legyen egyensúly a kihívás nagysága és a készségek közt.
Ha a feladat túl nehéz, akkor frusztráció lép fel. Ha túl könnyű, akkor egy idő után unalmas. Flow akkor van, amikor optimális egyensúly van a készségek és a feladat nagysága közt. Éberen tart, koncentrált és hatékony lesz ettől a tevékenység.

4. A cselekvés és a figyelem egybeolvad.
Mindannyian tapasztaltuk már, hogy csak fizikailag vagyunk jelen, de a tudatunk, az eszünk valahol máshol – sokszor még az unalom és frusztráció határán is túl. Flow állapotban teljes a koncentráció, arra fókuszálunk, amit abban a pillanatban teszünk.
5. A feladatra való összpontosítás.
Ha az aggodalmak, félelmek és konfliktusok nem zavarják a tevékenységet, akkor szabadon feloldódunk abban, amit teszünk.

6. Nem kell tartani a hibáktól.
A letisztult koncentráció azt jelenti, hogy a teljesítményt nem befolyásoljuk azzal, hogy már az elején félünk a sikertelenségtől vagy attól, hogy nem tudjuk kézben tartani a helyzetet.
7. Az Én-tudat elvész.
Ha feloldódunk magában a tevékenységben, akkor nem gondolunk sem a magunk, sem a rólunk kialakított képre. Amíg a Flow tart egy időre megfeledkezünk arról, hogy kik vagyunk, lehetőséget kapunk arra, hogy lényünk határai az eddiginél kijjebb tolódjon.

8. Az idő érzékelése eltorzul.
Az órák repülnek, mint pillanat vagy ennek az ellenkezője: néhány óra is éveknek tűnhet.

9. Az élmény autotelikussá válik.
Ez az, amikor a dolog önmagában hordja jutalmát. A tevékenység önmagáért válik élvezetessé nem valami jövőbeli haszon kedvéért. Ezért említi annyi művész, hogy a legnagyobb elégedettséget a saját munkáján keresztül kapja meg.

Ez az elmélet. Olvasd el a "Hogyan segíti a coach-stílusú vezetés kreatív flow-t?", hogy megtudd, hogyan néz ki a kreatív-flow a gyakorlatban.


2012. március 8., csütörtök

Hogyan fogadd a visszajelzéseket?



Amikor coach képzésben vettem részt, megtanultam, hogy a coachok egyik legfontosabb eszköze a visszajelzés. Csoporttársaim jó meglátással és pozitív hozzáállással adtak visszajelzést a gyakorlati órákon. Sokszor kellett rövid
gyakorlatok keretében kipróbálni az egyes coach eszközöket, technikákat.
Ott megtanultam, hogy visszajelzést adni nem könnyű, hát még kapni… Az igazság az, hogy sokkal egyszerűbb ezt a helyzetet kezelni, ha másoknak kell kritikát megfogalmazni vagy a másoknak adott kritikában kell meglátni,
hogy mi az, ami számomra is megszívlelendő lehet. Ha rólam van szó...az én gyakorlatomról, az én megoldásomról, akkor helyzet teljesen más.
Most, hogy vezetői kompetencia kutatásba kezdtem alkalmam van sok vezetővel beszélgetni arról, hogy ők hogyan adnak visszajelzést, úgy hogy az konstruktív legyen.

Mára már megtanultam - hála a gyakorlásának -, hogy nem szabad túl személyesnek venni a kritikát. A bírálat a feladat megoldásnak, az effektív munkának szól és nem a személyemnek - ez mára már világos. Régen nekem sem ment olyan egyszerűen, hogy külön válasszam a dolgokat. Ott dobogott a szívem a torkomban, amikor az első visszajelzésre vártam. Mindehhez még jött a belső hang is: persze,
mert csak a rosszat veszik észre...csak ülnek csöndben és azt figyelik, hogy mi a rossz abban, amit csinálok, stb. Most már tudom, hogy az, aki részese a kreatív folyamatoknak, szintén hasonló érzésekkel küzd.
Van, hogy azt gondolom, most valami nagyot alkottam, de a visszajelzések mást sugallnak… és amire azt mondanám, hogy akkor ezt legszívesebben kezdeném újra, az a kritikusaimat lenyűgözi. Megtanultam, hogy milyen nehéz feladat kellő távolságot tartani a produktum és önmagam közt. Pedig erre szükség van, ha olyan hasznos bírálatot szeretnék kapni, ami a fejlődés irányát mutatja meg.
Az amatőr és a profi, vagy az amatőr- és a profi művész közt ez lehet a különbség.

Nemcsak a vezetői, hanem a kreatív munka is sokszor meglehetősen magányos tevékenység, de sok sikeres költő, író, festőművész tagja valamilyen “szakmai” csoportosulásnak, azzal a céllal, hogy kellő támogatást, kritikát adjon és kapjon.

Azok, akik üzleti alapokon művelik a kreativitást (alkalmazott
grafikusok, designerek, kreatív vezetők, építészek, iparművészek,  stb.), sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint azok, akik a kreativitást önmagáért végzik
(írók, költők, festőművészek, stb.). A magányos művészeknek megadatik az a “luxus”, hogy eldöntsék, honnan kapjanak visszajelzést. Nincsenek megrendelők, akik azt
mondanák, hogy “A logo legyen kicsit nagyobb.” és nem hangzik el az a varázs mondat sem, hogy “Majd még gondolkodok rajta, még meglátjuk és szólok,
hogy mi van.”

Itt az idő, hogy összeszedjem, hogy mit lehet tenni akkor, ha nem várt vagy értelmezhetetlen visszajelzést kap az ember. Íme, néhány tipp, hogy mit kezdj vele:

1. Ne vesd el azonnal!
Az egyik kedvencem, amikor valaki előhozakodik és kritikára kínálja fel valamely művét, azt felolvassa/megmutatja, majd a jó szándékú és sokszor éles-látó hozzászólás után csak ennyit mond: “Ezt úgy is csak magamnak csináltam”. Lehet,
hogy nem szeretsz visszajelzést kapni, de tartozol magadnak annyival, hogy végig gondold, hogy van-e benne igazság. Elvetheted, de anélkül ezt soha ne tedd, hogy átgondolnád azt, ami elhangzott.

2. Számít, hogy ki adja!
Mindig tartsd észben, hogy ki az, és milyen látószögből adja a kritikát. Olyan adja, akinek szánod a műved, akit a munkáddal el akarsz érni? Ha igen, akkor hegyezd a füled. Ha nem, akkor még eldöntheted, hogy a nézőpontja releváns-e.
Bizonyos szempontból könnyebb olyantól elfogadni a visszajelzését, aki szakmabeli profi, azonban egy laikus sokszor fel tudja hívni a figyelmet olyan részletre is, ami fölött egy profi esetleg elsiklik. Nyilván nem csak a kollégák kedvéért alkotsz – mindenki véleménye fontos, aki kapcsolatba kerülhet a feladattal. Ha szívesen fogadsz kritikát minden oldalról, akkor már közel a cél.

3. Figyelj a szempontokra!
Sok félreértés adódik abból, hogy eltérő szempontok alapján adnak visszalejtést. Egy klasszikus példa: a kreatív csapat valami újat és előremutatót szeretne létrehozni, az ügyfél viszont biztonságra törekszik. Ha nem tudtok megállapodni a szempontokat illetően az az egész folyamatra rányomhatja a bélyegét. Tehát az első az legyen, hogy megállapodtok a bírálat szempontjaiban. Ha mázlid van, akkor az előre tisztázott szempontok alapján adnak rá kritikát. Ha nem, akkor le kell ülni és megállapodni azokban. “A logo legyen nagyobb.” lehet, hogy azt jelenti “Nem érzem, hogy ez hogyan támogatja a kitűzött célt – ha a fogyasztók ránéznek a hirdetésre, akkor tényleg az megy-e át?” A “Majd meglátjuk…” lehet, hogy azt jelenti “Nincs konkrét szempontom” – tehát azt tisztázni kell.

4. Légy őszinte magadhoz!
Mindegy, hogy jól átgondolt visszajelzést kapsz-e vagy sem, kérdezd meg magadtól, hogy van-e benne valami hasznos a számodra vagy sem. Nem kell illedelmeskedni, vagy nyilvánosan egyetérteni. Legbelül, a lelked mélyén biztos, hogy lesz saját véleményed arról, hogy van-e valami gond a munkáddal kapcsolatban vagy sem – ezt mindig ellenőrizd és figyelj az érzéseidre.

5. Ne vedd személyeskedésnek!
Tudom könnyebb mondani, mint csinálni, hiszen bele teszed a lelked is. Nehéz megjátszani, hogy nem. Ahogy Flaubert mondta “A könyv él, része önmagunknak. A lelkünk egy részét szakítjuk ki és tálaljuk fel benne.” Valóban, ha tényleg
komolyan vesszük azt, amit csinálunk, akkor meg kell tanulni egy lépést hátrálni és objektíven tekinteni rá. Kis hibákat könnyebben észrevesznek mások…mi magunkban a nagyokat is hárítjuk.

6. Ha nem kapsz sehonnan, akkor keresd!
Ha valóban szükségét érzed, akkor mindegy merre keresed. Ha valóban szeretnél kapni, akkor találj valakit, aki őszinte hozzád. Lehet az tanár, mentor, egy neves szakmabeli, a kollégád, kiadód, vagy az ügynököd – vagy akár mindegyik. Ha még nincs, akkor keress magadnak valakit, aki visszajelzést ad a munkádra. 


Mi a véleményed - hogyan bírod, ha bírálják a a munkádat?
Kaptál-e valaha olyan visszajelzés, ami drámai fejlődést eredményezett nálad? Oszd meg velem!



2011. november 9., szerda

Tyler negyedik szabálya





“People do it everyday, they talk to themselves… they see themselves as they’d like to be, they don’t have the courage you have, to just run with it.”
„Az emberek állandóan csak beszélnek magukban. Olyannak látják magukat, amilyenek lenni szeretnének. De nincs elég bátorságuk ahhoz, hogy mint te, belevágjanak.”

Fogadjunk, hogy már van is egy nagy ötleted, ami foglalkoztat. Mit kezdesz vele?
Légy az, ami lenni szeretetnél, és tedd, amit tenni szeretnél…ez tényleg ilyen egyszerű. Ha elég bátor vagy, hogy belevágj. Ez a különbség a boldog és a megbánással teli élet közt.